A 3D-nyomtatás orvosi felhasználásáról tanácskoznak Pécsen
2017. OKTÓBER 10.
2017. OKTÓBER 10.
Szöveg nagyítása:
A háromdimenziós nyomtatással előállított protézisek, a személyre szabott medicina, a szövetnyomtatás és a rehabilitációs robotika témaköreit is felöleli a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában csütörtökön kezdődő interdiszciplinális konferencia. A felsőoktatási intézmény MTI-nek eljuttatott tájékoztatója szerint a kétnapos tanácskozáson a 3D-nyomtatás orvosbiológiai felhasználását járják körül a 15 országból érkező előadók. A konferencián mások mellett részt vesz a 3D-nyomtatás területén számos díjjal kitüntetett Amy Karle, valamint Philipp Brantner, a Bázelben működő nemzetközi hírű 3D Labor radiológusa. Három szekcióban összesen 39 előadást tartanak 15 témáról, amelyek három workshoppal is kiegészülnek - tájékoztatott az egyetem. A PTE közölte: a III. Nemzetközi Interdiszciplináris 3D Konferencia rendezvényein több, a technológiát az alapoktól bemutató előadás is tartanak. A programokon ingyenes, ugyanakkor regisztrációhoz kötött a részvétel. A tanácskozás két bioprinting-szekciója is foglalkozik a 3D-nyomtatásnak az orvosi biológiában betöltött szerepével. Szó lesz továbbá a 3D-technológiával előállított protézisekről, a rehabilitációs robotikáról, a személyre szabott medicina lehetőségeiről és a szövetnyomtatásról - áll az írásos összegzésben. Utóbbiról azt írták: a technológia már ma is képes bőr- és csontszövet előállítására, amely segítségével új lehetőségek nyílnak meg a súlyos égési sérülésekkel küzdők és balesetet szenvedők kezelése terén. A remények szerint a belátható jövőben teljes emberi szervek - köztük szív és máj - előállítására is mód nyílik - fűzték hozzá. A közlemény a PTE 3D-programjáról felidézte, hogy a 2015-ben megalakult, négy kar oktatóit és hallgatóit tömörítő kutatócsoport 1,8 milliárd forint pályázati támogatást nyert el céljai megvalósítására. A PTE arra is felhívta a figyelmet, hogy egészségügyi újításokkal foglalkozó start-upokat, kutatási projekteket, megvalósítás előtt álló ötleteket is vár az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) által életre hívott és támogatott EIT Health-program a pécsi konferencia ideje alatt a helyszínen. Forrás: MTI, PTE MTI 2017. október 5., csütörtök 5:20
Hírvilág
A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus vázolja fel e kérdéskör jelenségeit.
Hírvilág
Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.
Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).
Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.
A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.
A „Prof. Dr. Romics László Akadémikus Emlékére” alapítványt ifj. dr. Romics László, az alapítvány névadójának fia alapította 2015-ben. Szándéka, hogy ápolja Romics professzor emlékét úgy, hogy a Magyarországon dolgozó, magyar állampolgárságú, 40 éven aluli orvosokat és kutatókat támogatja. A pályázat célja a klinikai gyógyítás, vagy orvosi tudományos kutatás területén dolgozók kiemelkedő tudományos tevékenységének elismerése.
Mégsem csak ölnek és butítanak a videójátékok; már emberi sejtek és szövetek nyomtatásával kísérleteznek; a cukorbetegség kialakulásának újabb rizikófaktora; optimista életminőség-kutatás a SOTE-n. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
„Ez egy veszélyes irány” – az eLitMednek nyilatkozó szakértőkkel értékeltük a jelenlegi helyzetet, illetve a most elfogadott salátatörvény részleteit.
LAMMI: mesterséges intelligencia (MI) rovat a LAM-ban – beköszöntő
A Koragyermekkori Evés-Alvászavar Ambulancia ellátási modelljét kísérő tudományos nyomon követés első leíró eredményei
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás