Tanácsok az agyrázkódás diagnosztizálására és kezelésére
2013. SZEPTEMBER 25.
2013. SZEPTEMBER 25.
Szöveg nagyítása:
A sportsérülések között különös figyelmet érdemel az agyrázkódás. Nem feltétlenül jár eszméletvesztéssel, és a felismeréséhez nincs szükség képalkotó vizsgálatokra. Egyszerű vizsgálatok segítségével biztonságosan felismerhető, ehhez nyújt segítséget felnőttek esetében a SCAT3, gyerekeknél pedig a ChildSCAT3. A felismerés után a kezelésben a legfontosabb a pihenés, mind fizikailag, mind szellemileg. Csak fokozatosan szabad visszatérni a tevékenységekhez, az átmeneti időszak legalább egy hét legyen, és orvos ellenőrizze közben a sérült állapotát. Ha a tünetek hónapokig fennállnak, akkor érdemes megfontolni, hogy az illető más, a fejsérülés kisebb veszélyével járó sportra váltson. A legfontosabb tanács, amit adhatunk, hogy vigyázzunk minden körülmények között az agyra, az ellenfél agyára is. Az agyrázkódás felismerését szolgáló rövid útmutató laikusoknak, amelyet egyebek között a FIFA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elfogad (Br J Sports Med 2013 47: 267): Agyrázkódásra kell gyanakodni, ha a következő jelek, tünetek közül egy vagy több jelen van. - Agyrázkódás gyanúját keltő látható jelek Egy vagy több valószínű agyrázkódást jelez: - Az eszmélet vagy a reagáló képesség elvesztése - A sérült mozdulatlanul fekszik a talajon vagy lassan kel fel - Állás közben bizonytalan, egyensúlyzavara van vagy elesik, koordinációs zavar - A sérült a fejét fogja - Ködös, zavaros vagy üres tekintet - Zavart, nem figyel a játékra vagy az eseményekre 2. Agyrázkódásra utaló jelek és tünetek Egy vagy több jelenléte agyrázkódást jelezhet: - eszméletvesztés - görcsroham - egyensúlyzavar - hányinger, hányás - szédülés - érzelmi zavar - irritabilitás - szomorúság - fáradtság vagy csökkent energia - idegesség, szorongás - „nem érzi jól magát” - emlékezési nehézség - fejfájás - szédülés - zavartság - lelassultság érzése - nyomásérzés a fejben - homályos látás - fényérzékenység - amnézia - úgy érzi, mintha köd venné körül - nyaki fájdalom - zajérzékenység - koncentrációs nehézség 3. Memóriafunkció A következő kérdésekre adott hibás válasz agyrázkódást jelezhet: - Milyen eseményen vagyunk most? - Melyik félidőnél tartunk? - Ki ért el pontot legutóbb? - A múlt héten kikkel játszottunk? - Nyertünk a múltkor? (A kérdéseket természetesen adaptálni kell a helyzetre. Túrázáskor például megkérdezhetjük, hogy hova indultunk, ki jön velünk, hol voltunk legutóbb.) Agyrázkódás gyanújakor a sportolót AZONNAL ki kell vonni a játékból, és nem térhet vissza a pályára addig, amíg orvos meg nem vizsgálta. Agyrázkódás gyanújakor a sportolót nem hagyhatjuk egyedül és nem vezethet gépjárművet. Agyrázkódás gyanújakor a sportolót minden esetben orvoshoz kell küldeni, ő dönt a kezeléséről és a visszatéréséről a játékba, még akkor is, ha a tünetei látszólag megszűnnek. SÜRGŐS orvosi ellátásra szorul a sportoló, ha a következők figyelmeztető jelek (piros zászlók) közül valamelyik jelen van: - A sportoló nyaki fájdalomról panaszkodik - A zavartság vagy irritabilitás fokozódik - Ismételten hány - Görcsök, rohamok - Gyengeség vagy égés/szurkálás a kezében vagy lábában - A tudatállapot romlik - Súlyos vagy súlyosbodó fejfájás - Szokatlanul megváltozott viselkedés - Kettős látás Minden esetben érvényesek az elsősegélynyújtás alapelvei (légutak, légzés, keringés biztosítása). Nem hozzáértő segítő ne próbálja meg mozgatni a sérültet és ne próbálja meg eltávolítani a sisakját (ha visel). Forrás: Joe Elia: Advice on Diagnosing and Managing Concussion https://www.jwatch.org/fw107722/2013/07/23/advice-diagnosing-and-managing-concussion#sthash.xga3uMu7.dpuf Szemlézte: dr. Lipták Judit 2013. szeptember 25.
Az inzulinrezisztencia több betegség, szindróma pathogenezisében részt vesz, ezek közül a legfontosabb a metabolikus szindróma, a 2-es típusú cukorbetegség, a polycystás ovarium szindróma
A rheumatoid arthritis (RA) patomechanizmusának ismert résztvevői az aktivált T-sejtek által stimulált B-sejtek és a monocyta-macrophag rendszer sejtjei, amelyek jelentős mennyiségű gyulladásos citokint termelnek. A citokinek hatásukat a különböző sejteken megjelenő receptorok közvetítésével fejtik ki.
Klinikum
A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.
Rheumatoid arthritisben (RA) a krónikus progresszív ízületi gyulladás krónikus fájdalomhoz, az ízületek destrukciójához, funkciókárosodáshoz, a komorbiditások révén élethosszcsökkenéshez vezet. A krónikus gyulladás minél korábbi megfékezése javítja a betegség hosszú távú lefolyását, az ízületi károsodások kialakulását.
Gyulladásos bélbetegség esetén több mint duplájára nő a demencia kockázata; IBD-ben szenvedőknél 7 évvel korábban kezdődik az elbutulás.
Széles körben és nagy pontossággal alkalmazható a rák diagnosztizálására és értékelésére egy újonnan kifejlesztett mesterséges intelligencia modell – számolt be egy harvardi kutatásról az euronews.
Litvánia boldogságot, Magyarország háborús pszichózist kínál a fiataloknak; már megint egy cikk a kávéról, részletes amerikai jelentés a Long COVID-ról. Hétvégi lapszemle – külföldről és itthonról.
Az autizmus diagnosztizálására eddig használt mérőeszközök nem elég szenzitívek a nőket érintő rendellenességek felfedésére. Ebben, valamint a személyre szabott terápia megvalósításában is segíthet a HUN-REN TTK kutatása.
Változások, újdonságok a csecsemőgyógyászati nefrológiában – II. rész.
Ritka idegrendszeri betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerek támogatása. Árva gyógyszerek ritka neurológiai kórképekben
1.
2.
3.
4.
5.
1.
2.
3.
4.
Klinikum
Véletlen folytán, egy egyszerű vérvétellel derülhet ki az egyik legsúlyosabb gyerekbetegség5.
HOZZÁSZÓLÁSOK
0 hozzászólás