hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Buzzati a bornírt


Buzzati a bornírt

| |
 

A XX. századi olasz irodalom kimagasló alakja Belluno-ban látta meg a napvilágot. Pályáját újságíróként kezdte, a II. világháború után a Corriere della Sera munkatársa volt. Több Scala-előadás díszleteit és kosztümjeit tervezte. Írt drámát, Egy klinikai eset (1953) címmel, de jelentősebbek elbeszélései, regényei. Alkotói módszere a szürrealista, tudományos-fantasztikus megközelítés, gyakran eredeti mesei motívumokat alkalmaz regényeiben.

Első regénye, A hegyek Barnabója 1933-ban jelent meg. Leghíresebb regénye a Tatárpuszta, amelyből, csakúgy mint az Egy szerelem története című művéből, film is készült, amelyet a Magyar Televízió is bemutatott. Válogatott elbeszélései Hajtóvadászat öregekre címmel 1974-ben jelentek meg magyarul.

Fokozott érzékenységű, kifinomult és szkeptikus értelmiségi, műveiben a fantasztikus elemek nem játékos kedvű fantáziálgatások. Művészetén Poe, Maeterlinck és Franz Kafka hatása érződik. Műveiben az élet értelmét, határait, lehetőségeit s az embert meghatározó külső és belső tényezőket vizsgálja, a nagyvárosok poklát, a magányt, a félelmet, az agresszivitást. 1972. január 28-án hunyt el Milanóban.
Álljon itt egy témába vágó novellája, mely jól illusztrálja az előbb elmondottakat, a fanyar iróniát, csípős humort, keserű életszemléletet.
Dino Buzzati:
A jó hírnév
A hetvennégy éves Attilio Fossadoro grófot, a Fellebbviteli Bíróság nyugalmazott osztályvezetőjét, aki módfelett testes ember volt, egy éjjel rosszullét fogta el. Talán túlságosan sokat evett-ivott.
– Mintha egy kő lenne a gyomromban – mondta, amikor lefeküdt.
– Azt meghiszem – válaszolta a felesége, Eloisa. – Sejtettem, hogy ez lesz. Maga rosszabb, mint egy gyerek!
A neves bíró hirtelen hanyatt zuhant az ágyon, szája nyitva maradt, és senkinek sem válaszolt többet.
Vajon csak a vörösbor volt az oka, hogy nehéz álomba merült, vagy valami betegség tört ki rajta? Félrebeszélt. Szólongatták, rázogatták, vizet fröcsköltek az arcába. Hiába.
Ekkor már a legrosszabbra gondoltak. Eloisa asszony felhívta a kezelőorvosát, Albrizzi doktort.
A doktor éjjel fél egykor érkezett meg. Megnézte a beteget, meghallgatta a szívét, bizonytalannak tűnt, szelíd volt és diplomatikus, ami orvosok esetében nem sok jót sejtet.
A szomszédos szalonban a doktor, Eloisa asszony és a két gyerek, Ennio és Martina, akiket rögtön odahívtak, halk tanácskozásba fogott.
A helyzet egyre súlyosabbnak tűnt. Elhatározták, hogy a legfőbb szaktekintélyhez, a világhírű öreg professzorhoz fordulnak. Sergio Leprani profeszszor, noha már nyolcvanhárom éves is elmúlt, még mindig a legnagyobb tekintélynek örvendett, következésképpen vizitje sokba is került. De az efféle kiadások a legkevésbé sem rendítették meg a Fossadoro családot.
– Hogy mikor hívjuk el? Micsoda kérdés! Most rögtön! – adta ki a parancsot Eloisa asszony.
– Szó sem lehet róla, ilyen későn egy lépést sem tesz, ezt verje ki a fejéből!
– Márpedig Fossadoro gróf kedvéért eljön, az biztos! Akár fogadhatunk is, kedves Albrizzi.
S valóban, Eloisa asszony olyan határozottan beszélt a telefonba, hogy sikerült felborítania a Mester szent és sérthetetlen szokásait.
A professzor két óra körül érkezett meg, első asszisztense, Giuseppe Marasca kísérte, vagy inkább támogatta.
Amikor a nagy ember belépett a szobába, Fossadoro kábulata szemmel láthatóan még mélyebb volt, és még aggasztóbban félrebeszélt.
A professzor leült az ágy végébe, Albrizzi és Marasca pedig minden adatot felsorolt neki: az anamnézist, a hőmérsékletet, a szív állapotát, a vérnyomást, a reflexeket és így tovább.
Leprani szenvtelenül hallgatta őket, szemhéja az erős koncentrálástól (vagy talán az álmosságtól?) lassan lecsukódott, meg sem mozdult.
Végül Marasca lehajolt hozzá, s a helyhez, a körülményekhez és a késői időponthoz legkevésbé sem illően belekiabált a fülébe: – Mester!
Leprani összerándult. A három orvos ekkor azt kérte, hagyják őket magukra.
A konzílium mindössze három percig tartott. A grófné aggodalmasan érdeklődött: – Nos, Mester?
Leprani így felelt: – Asszonyom, legyen türelemmel. Mindent megtud időben a kezelőorvosától – s ezzel betámolygott a liftbe.
Albrizzi legalább nem kérette magát. Kellő körültekintéssel, de határozottan közölte a nagy tudású orvos véleményét: agyembólia, kedvezőtlen prognózis, felépülésre semmi remény, a betegnek legfeljebb egy hete van hátra.
Annál jobban meglepődött Albrizzi másnap reggel, amikor megjelent a Fossadoro-palotában, hogy megérdeklődje, mi újság.
Ida, a házvezetőnő boldog mosollyal fogadta:
– Remekül van a gróf úr, majd' kicsattan az egészségtől! Sejtettem én már az elején is, de mit mondhattam volna a nagyhírű professzorok előtt? Csak alaposan felöntött a garatra, ennyi az egész.
E pillanatban feltűnt a haldokló joviális alakja is.
– Köszönöm, kedves Albrizzi, hogy tegnap este idefáradt miattam. Igazán sajnálom. Tudom, tudom, nem kellene ilyeneket csinálni az én koromban.
– És hogy érzi magát, most, hogy felkelt?
– Nos, egy kissé még szédülök. Egyébként semmi bajom. Ilyen esetekben nincs gyógymód, ami felérne egy jó alvással.
Csoda. De botrány is. Amint Marasca, a Mester első asszisztense értesült Albrizzitől Fossadoro „feltámadásáról”, szörnyen feldühödött:
– Ez képtelenség! Hallatlan! Leprani professzor nem hibázik, sohasem téved! Felfogtad, Albrizzi, mi lehet ebből? A Mester a múlt hónapban egyszer már felsült. Csoda, hogy nem kapott infarktust. Hat napig ágyban feküdt. Egy újabb kudarc végzetes lenne. Megértetted? Egyébként meg te is milyen ökör vagy! Nem jöttél rá, hogy csak jól berúgott?
– Hát te?
– Nekem voltak kétségeim. De próbálj csak ellentmondani a Mesternek! Tudod, milyen átkozott természete van. Mostanra meg már mindenhol elhíresztelte, hogy Fossadoro halott.
– A fenébe. Most mit csináljunk?
– Nézd, a Mestert mindenáron meg kell kímélni ettől, érted? Mindenáron! Majd én beszélek a grófnéval.
– És mit mondasz neki?
– Bízd csak rám. Ne izgulj, majd én elintézem a dolgot.
Az egyetemi szamárlétrán rendíthetetlenül lépkedő Marasca világosan beszélt Eloisa asszonnyal:
– Itt igen súlyos dolog történt. Leprani professzor hamarosan bekövetkező halált prognosztizált, a páciens pedig úgy jár-kel, mintha kutya baja sem lenne. Remélem, az utcára nem ment ki!
– Hát, ami azt illeti…
– Uramisten, micsoda borzalom! Így kockára tenni egy nagyszerű, messze földön híres orvos hírnevét! Ez megengedhetetlen!
– Mit tanácsol, doktor úr?
– Először is rá kell venni a gróf urat, hogy feküdjön le. El kell hitetni vele, hogy beteg, súlyos beteg.
– De hiszen jól érzi magát!
– Grófné, ezt az ellenvetést nem vártam öntől. Nem érti, milyen kényes a helyzet? Képes lenne sárba tiporni egy hosszú, dolgos, a szenvedő emberiségért feláldozott élet munkáját?
– De nem lenne ésszerűbb, ha a férjemmel beszélne?
– Isten őrizz! Az ő korában az ember nagyon ragaszkodik az élethez. És aztán gondolnia kell a Fossadoro család hírnevére is. Ha kiderülne az igazság, a feddhetetlen bírón, a jó nevű nemesi család sarján nevetne az egész világ. Részeges vén bolondnak tartanák.
– Doktor úr, megtiltom, hogy…
– Bocsásson meg, grófné, de ebben a helyzetben nincs helye finomkodásnak. Leprani professzort bármi áron meg kell menteni.
– És a férjemnek mit kell tennie? Tűnjön el? Legyen öngyilkos?
– Ezt már önökre bízom, grófné. A magam részéről csak annyit mondhatok: Leprani sohasem téved, most sem tévedhetett. Ugyan már, igazán tekintettel lehetnek egy ilyen nagy tudósra!
– Hát nem is tudom, doktor úr… Nekem személyesen semmi kifogásom az ellen, hogy kövessem a tanácsait…
– Remek, grófné! Ezt vártam öntől. Tudom, milyen magasztosan gondolkodik a család tekintélyéről, a méltóságról. Egyébként meg igen egyszerű dolga lesz. Csak a megfelelő ételeket kell tálalni például… A férje, a gróf úr biztosan nem kéreti majd magát…
– És mi lesz a vége?
– Leprani professzort senki sem hazudtolhatja meg. Egy hetet mondott. Nem bánom, hosszabbítsuk meg egy kicsit. Látja, alapjában véve megértő vagyok. De két héten belül meg kell lenni a temetésnek.
A klinikai becsület gépezete hamar mozgásba lendült.
Leprani megkérdezte első asszisztensét:
– Mi hír az öreg grófról? Elpatkolt már?
Az asszisztens pedig így felelt:
– Megmondta, Mester. Minden úgy történik, ahogy jósolta. A gróf már fél lábbal a sírban van.
A Fossadoro-palotába, ahol a grófot a legkülönfélébb kifogásokkal – a hideg, a szél, a nedves levegő, a szmog, a kezdődő megfázás ürügyén – tartották bezárva, özönlöttek a telefonhívások. Leprani diagnózisa elterjedt az egész városban.
Telefonált a temetkezési vállalkozó a koporsó kiválasztása, a holttest előkészítése és a dekoráció miatt, a körorvos a halotti bizonyítvánnyal kapcsolatban, a plébános, aki alig várta, hogy feladhassa az utolsó kenetet, az Árvák Intézete a temetés miatt, a virágos pedig a koszorúk ügyében. A gróf pedig még mindig olyan fürge volt, mint a csík.
A második hét végén Leprani professzor idegeskedni kezdett:
– Az az átkozott vénember még mindig él? – kérdezte.
Marasca doktor vérben forgó szemmel jelent meg aznap délután a Fossadoro-palotában. Vele volt két fiatal asszisztense szakácsnak öltözve, s birtokukba vették a konyhát. Este nagyszabású családi vacsorát tartottak: az egyik unoka névnapját ünnepelték. A meghívottak között ott volt a kíméletlen Marasca is.
Azt el kell ismerni, hogy remek munkát végzett. A lehető legkevesebb izgalom és rendbontás. Amint a vacsora végén Attilio gróf lenyelte az első falat tortát, holtan esett össze. Az arcán még ott ült a boldog mosoly.
Marasca azonnal telefonált a professzornak.
– Ismét csak gratulálhatok, Mester. A gróf az imént kilehelte a lelkét.

Fordította: Todero Anna

2013. 10. 16.


Kapcsolódó anyagok

Korai pszichózis – mit tegyen a nem-pszichiáter orvos?

Encephalitis lethargica

Üzleti menedzsment modul beépítése a gyógyszerészképzésbe

Metronidazol kiváltotta reverzibilis neurotoxicitáseset

Reverzibilis posterior encephalopathia szindróma mint a szisztémás lupus erythematosus kezdeti megjelenése

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Programajánló: Bartók, Jazz, Kékszakállú herceg vára

A Blaubart (Kékszakáll) egy svájci klasszikus-jazz trió, melynek vezércsillaga Bartók zenéje. Amikor ebben a formációban elkezdtek zenélni és felmerült az igény, hogy a saját kompozíciók és az improvizálás mellett klasszikust is játszanak...

Tovább


Shakespeare Fesztivál 2016 Gyula

2005 óta rendezik meg július elején a tíznapos Shakespeare Fesztivált, amellyel a Gyulai Várszínház kilépett a nemzetközi fesztiválok közé. A fesztivál hírnevét többek között az is bizonyítja, hogy világhírű rendezők hozzák el előadásaikat és neves színházak jelentkeznek, hogy produkciójukat bemutassák Gyulán.

Tovább


Programajánló: Vivant - Finisszázs

Kőszeghy Flóra tárlatvezetéssel egybekötött finisszázst tart 2016. június 10-én, pénteken 19.00-tól a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) kiállítótermében. A festő tárgyrészleteket tartalmazó nagy méretű festményei mellett az eredeti tárgyak is megtekinthetőek.

Tovább


Hirano Keiicsiró Budapesten

Szeptember 25-én pénteken 17:30-kor a Nemzetek Házában (Bp. VI. Bajza u. 54. földszint) előadást tart Hirano Keiicsiró, Akutagava-díjas japán író.

Tovább


Buzzati a bornírt