hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Tények és értelmezések az agykutatás terén


Tények és értelmezések az agykutatás terén

| |
 

Az alábbi szakértői kommentár Raymond Tallis neurológusprofesszor az RSA-n tartott előadására reflektál.

Neurománia

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén. Nem könnyű megfogalmazni a helyzetet, mert nehéz objektiválni, de nagyon sok érvet lehet említeni amellett, hogy az agy kutatásában elért – kétségtelenül óriási, még azt is lehet mondani, forradalmi – események olyan meggyőződést keltek az emberrel foglalkozó tudományokban, hogy az igaz „hard science” a neurobiológia, és minden emberi megnyilvánulás lényege az, amit mögötte az agyműködésben a mai módszerekkel: neuroimaging (agyi képalkotó eljárások), neurotranszmissziós rendszerek, agyi pályák és központok, kérgi reprezentációs térkép, stb. segítségével ki lehet mutatni.

Társult vetület ehhez az evolúciós szemlélet, minden humán megnyilvánulásnak megvan a törzsfejlődési előzménye, amely a központi idegrendszer fejlődő strukturális változataiban és az azokban kódolt etológiai készségekben gyökerezik. Mindenek alapja pedig a genetika, amely lényegében mindent meghatároz.


(Vitaindító előadás)

Ezt persze így nem mondják ki, de ez az igazi kutatók véleménye, a neurobiológiában és a határterületeken dolgozók érzékeltetik, implikálják, valamilyen felsőbbrendűséggel fejezik ki, pl. a pszichológiával vagy a társadalomtudományokkal szemben. Joggal teszik, mert a „kemény” (az igazi) tudomány akadémikus (tudománypolitikai ill. felsőoktatási) hatalma is kifejezi ezt.


Forradalmi eredmények, gyenge összefüggések

Amit az agykutatás az utóbbi kb. két évtizedben elért, az valóban csodálatos. A funkcionális képalkotó módszerek egyértelmű működési mintázatokat és szerkezeti összefüggéseket mutatnak minden viselkedésformában, élménymódban. Ha valami kóros vagy rendellenes, az a működésekben: - centrumokban, pályákon, reprezentációs területeken vagy akár sejtcsoportokban – mint elváltozás mutatkozik.

Ezek reprodukálható tények, ám olyan értelmezésekhez kapcsolódnak, amelyek a tudományokban is ideológikus funkciókat kapnak. Az interpretációkban pedig már nehezen érvényesül a reprodukálhatóság vagy a Popper-féle megcáfolhatóság. Az intézményes hatalmi rendszerekben tudománypolitikák rögzülnek, hivatalos tananyagok, tudományos érdekcsoportok óvatosan – p.c. módon – kezelt, domináns kontextusai.

A neurobiológia és az agykutatás tudománytörténete kezdettől fogva mutatja ezeket a sajátosságokat, csak ezek uralmát új szemléletmódok felbukkanása és népszerűsége, a „soft” humántudományok megjelenése időnként elhomályosította. A morfológiai agypatológia nagy eredményeket ért el, megállapította az agykéreg és a mélyebb agyi struktúrák – említett – reprezentációs ill. funkcionális térképét, igen gondosan leírta az ezek mögött álló sejtarchitektúrákat és mikroszkópos pályakapcsolatokat.

A felismerésekben nagy szerepet játszott az agy sérüléseinek, majd idegsebészeti manipulálásának nagy ismeretanyaga. Később a biokémiai összefüggések tisztázása következett. Az agy mikroszkópikus vizsgálata sok betegség mögött megtalálta a normális szerkezetek vagy sejtek degeneratív (ritkán túltengő) elváltozásait. Más biológiai tudományág (pl. mikrobiológia) segítségével elterjedt és súlyos betegségek megértése révén terápiás sikerekhez vezetett (pl. szifilisz okozta agykárosodások vagy az epilepszia). A sikerek nyomán másfél évszázadon át eleven volt a hit Griesinger tételében: az elmebetegségek az agy betegségei. Ez idő alatt ezerszámra írták le pl. a szkizofréniával kapcsolatba hozott agyi elváltozásokat, amelyekben az agyszövettani lelet szinte automatikusan asszociálódott a kórossal. Ez trend a modern agykutatásban is folytatódik. E kutatások – lassan fél évszázada – jelentős gyógyszeripari érdekekkel is kapcsolódnak.

Ébredő kételyek

Az ámulatból és a tudomány tiszteletéből csak lassan ébrednek bizonyos kételyek. Az élmények, a viselkedésmódok, személyiségformák, stb. patológiájának humán – vagyis társadalmi és kulturális jelentéssel bíró – kategóriái alig tisztázódtak, a pszichiátriai betegségtanok bizonytalanságai és ellentmondásai egyre szembetűnőbbek. Ezek az évek óta vajúdó DSM-V kapcsán is felvetődnek (ezekről a LAM és az eLitMed.hu is adott tájékoztatást). A „kemény” adatok tehát nagyon „puha” és vitatható összefüggésekben vannak.

Közben nagyon súlyos társadalmi és etikai dilemma, hogy a „keménykedő” pszichofarmakológia olyan betegségfogalmakat terjeszt, amelyek miatt a lakosság nagyobb része gyógyszeres kezelésre szorul, szinte fenntartó módon, vagyis éveken át vagy akár „életfogytiglan”, sok mellékhatást elviselve, amelyről a céges marketing nem beszél őszintén.

A betegségtan problémáinak tisztázását a biológiai tudományok lassan monopolisztikus befolyása szinte nem is engedi. Pedig azért itt már megvannak a humán tudományos episztemológiák, módszerek, ismereti „könyvtárak”. A magyar pszichológiában már dominánsan „agyközpontú” lett az uralkodó kognitív lélektan, és a nemzetközi térben is a lélektan mérvadó helyzetképeit ez uralja.

Az Annual Review of Psychology évkönyveiben a terjedelemben legnagyobb 2010. évi kötet több mint fele „biológiai lélektant” tartalmaz, vagyis „lelki” jelenségek (ugyan jogosult-e már lelkiről beszélni?) agyszerkezeti és agyműködési hátteréről szól. A fő téma a hippocampus, amely a memória különböző funkcióinak hordozója. Érthető a kötet szerkesztőinek kiemelése e témával kapcsolatosan, valóban itt óriási a tudomány haladása, és a felismerések perspektívája, hordereje alig túlbecsülhető. Igen ám, de egy kitűnő fejezet (B. Leuner, E. Gould: Structural Plasticity and Hippocampal Function, 111-140.) kimutatja, hogy szinte nincs még egy agyi szerkezet, amely ennyire változatos és változékony lenne, nyilvánvalóan az életesemények, a fejlődéstani behatások, különösen a funkcionális hipertrófiák, a stresszhatások vagy a traumák vonatkozásában.

A hatalmas kötetben van azért cikk a stresszterhelés hormonális hatásairól, sőt, a környezet-gén kölcsönhatásról, mégpedig ebben a sorrendben (T-Y. Zhang, M.J. Meaney: Epigenetics and the Environmental Regulation of the Genome and Its Function, 439-468).

Innen már érdemes folytatni az érvelést, a szakszerű kifejtéshez monográfiák kellenének. Legyen szabad utalni az Ideggyógyászati Szemle e sorok írásakor megjelent számára (2011. 64. 7-8.szám, 281-286.), amelyben Halász Péter professzor, vezető neurológusunk és a „hard science” ismert képviselője által írt recenziót Norman Doidge „The Brain That Changes Itself. Stories of Personal Triumph from the Frontiers of Basic Science” című könyvéről (2007). Az agy itt – persze, durva egyszerűsítéssel – úgy jelenik meg, mint olyan csodálatos rendszer, amely morfológiailag is reagál az élettörténet kihívásaira. Itt kijelenti, hogy az információ az idegi struktúrák megváltoztatható anyagi ágensévé válhat (284.), felsorolja a bizonyítékokat, hogy bizonyos agyi alkalmazkodások csak plasztikus strukturális változásokkal magyarázhatók, utal a híres kutatásokra, a taxisofőrök hippocampusának kimutatott térfogatnövekedésére (amit a térbeli tájékozódás állandó gyakorlásának következményeként magyaráznak, hasonlóan a zenészek motoros kérgében, ill. cerebellimában kimutatható változásokhoz (286.), és ilyen állításai vannak: „..az utóbbi mintegy 20 évben megismerhettük, hogy a különböző aktivitások, mint a szerelem, szex, gyász, emberi viszonyok a tanulás, az addikciók, a kultúra, a technológia vagy a pszichoterápia hogyan változtatják meg agyunkat. Egyben arra is fény derült, hogy az agyi funkciók korántsem rögzültek változatlan formában azok kifejlődése után sem, és hogy az agy sokkal változékonyabb az élet előrehaladása során, mint korábban hittük.” (281.).

Ha most valaki kételyt fogalmaz meg a DSM különféle változatai vagy a gyógyszerterápiás protokolokkal kapcsolatban, nem lenne szabad antipszichiáterként elítélni. Ha pedig a meglévő hatalmas ismeretkorpuszba (pl. akár ebben a mostmár 62. kötetét megérő lélektani Annual Rewiew tartalmaiba, amelyeket e sorok írójának 30 éve van módja követni) belegondol, akkor talán még a Halász recenziójának egyes állításait is lehet vitatni. Pl. az említett emberi jelenségek nem változtatják meg agyunkat, hanem az egyént ért pszichoszociális kihívásokkal korrelatív (és óvatosan értelmezve jelentős módon) kapcsolódnak az agy szerkezetében is kimutatható morfológiai eltérések (amelyek nem biztos, hogy maradandóak) , és hogy nem biztos, hogy olyan „software” struktúrálódásokban mint egy markáns funkció, vagy a szocializáció során kialakuló szelf ill. személyiség agyi struktúrákban megfogható módon tükröződniük kell, mint a taxisofőrök hippocampusáról most kimutatni véltük (vagyis taxisofőrök jól fejlett, de me még kimutathatatlan funkcionális kapcsolatok nyomán is lehetnek térben nagyon tájékozottak…).

Van tehát miről vitatkozni. A hatalom a tudományban is elnyomhatja a józan kritikát és az ellenvéleményt, és ez nem a fejlődést szolgálja.

Buda Béla dr.

A vitához kapcsolódó levelek:

Halász Péter:Vajon megváltozik-e az agyunk különböző behatásokra?

Buda Béla: Bezárkózott a biológiai szemlélet

Az agykutatás kényes ügyei – hozzászólás Halász Péter és Buda Béla levelezéséhez


Rude Radical Reductionism - Ede Frecska's reflection on Neuromania


Kapcsolódó közlemények:

Az alvásdinamika és delta-homeosztázis szerepe a kognitív funkciókban

Az agy, amely megváltoztatja önmagát - Norman Doidge

DSM-V - mit várhatunk?

Frecska Ede: Bérrabszolgás és depresszió - videóinterjú



Kulcsszavak

neurománia, biologizálás, medikalizáció, agykutatás, logika

Kapcsolódó anyagok

Internetes kommunikációt emberi agyakkal

Mégis kinek az élete? -- beszélgetés a Centrál Színházban az eutanáziáról

Az élet álom és improvizáció - Álomszínház

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

CBT-pszichoterapeuta szakképzés Debrecenben

Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE EURÓPAI CBT PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Debrecenben

Tovább


CBT-pszichoterapeuta szakképzés Budapesten

A Semmelweis Egyetem (SE) és a VIKOTE EURÓPAI CBT-PSZICHOTERAPEUTA szakképzést hirdet Budapesten.

Tovább


A tavalyi volt sorban a harmadik év, amikor megdőlt a globális melegrekord

Emellett szintén emelkedett a jelentősebb üvegházhatású gázok, a szén-dioxid, a metán és a nitrogén-oxid légköri koncentrációja. A szén-dioxid koncentrációja globálisan 402,9 ppm..

Tovább


160 millió éves repülő emlősfajok maradványait fedezték fel

Az elmúlt években több látványos felfedezés formálta át a mezozoikumi emlősökről kialakult képet. Az újabb eredmények szerint a jura időszakban forradalmi robbanáshoz hasonló módon jelent meg számos különféle életmódot folytató emlős.

Tovább


Tények és értelmezések az agykutatás terén