hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


Nagyobb jelentőséget az epilepszia kutatásának!


Nagyobb jelentőséget az epilepszia kutatásának!

| | |
 


A milliókat érintő súlyos neurológiai zavar, az epilepszia nem kap elegendő figyelmet és kutatási támogatást - állítja egy tanulmány, mely a Neurology című folyóiratban jelenik meg 2011. január 4-én.

"Szinte semmilyen megfigyelés nem áll rendelkezésre az epilepsziáról, sem az újonnan diagnosztizált eseteket nem gyűjtik az Egyesült Államokban ” – mondta Edwin Trevathan, a St. Louis Egyetem Közegészségügyi Főiskolai karának dékánja, a Neurology című folyóirat szerkesztői biztosságának tagja. „Emiatt nincsenek megfelelő adataink egészségügyi vezetőink tájékoztatására. A legjobb kutatóink pedig 30-50 éves adatokkal dolgoznak.”

Trevathan rámutatott arra, hogy milyen kevés támogatás érkezik a kongresszustól a Betegségmegelőzési és Kezelési Központhoz. A pénzt általában figyelemfelkeltő kampányokra költik a létfontosságú közegészségügyi infrastruktúra helyett. A CDC-nél is más prioritások kapják a szűkre szabott, opcionális juttatásokat.

"Az epliepszia hatással van a közegészségügyre. Nagyon nagy szükség lenne a betegség trendjének megfigyelésére, hogy a kezelés fejlődését nyomon lehessen követni, az ezzel kapcsolatos problémákat beazonosítani, és hogy rendelkezésre álljon egy naprakész adatbázis a kutatásokhoz” – mondta Trevathan.
Egy hasonló tanulmányban a kutatók célja az volt, hogy felfedezzék az epilepszia kialakulásának kockázati tényezőit. 412 rochesteri epilepsziás beteg 1960 és 1979 között felvett adatait elemezték. Kiderült, hogy 26 emberből legalább 1 epilepsziás lesz. A kockázat magasabb az idősebbeknél. 50-80 év között 3 százalék az esély, míg 50 éves kor alatt 1,6.

"Eredményeink felhívják a figyelmet arra, hogy több kutatásra van szükség, különösen azért, mert az amerikai társadalom egyre öregszik. A kutatások hasznos információkkal szolgálnának az egészségügyi szolgáltatások szervezői számára” – mondta el a tanulmány szerzője, Dale C. Hesdorffer, a Kolumbia Egyetem Sergievsky Központjának klinikai epidemiológus adjunktusa.


Forrás: Medipress


Kapcsolódó anyagok: Epilepsza esetkönyv. Sikerek, kudarcok, tanulságok



Új nézőpontok a generalizált epilepsziák szemléletében






Kapcsolódó anyagok

Pszichiátriai és az orvostudomány mainstream kutatásai

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

Pszichiátriai és az orvostudomány mainstream kutatásai

A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa alkalmából Álmos Pétert a pszichiátria és a mainstream orvostudomány összetett viszonyáról kérdeztük.

Tovább


Mi eredményesebb, a tánc vagy a fitnessz?

A humán hippokampuszt nemcsak a patológiás öregedés folyamatai érintik, de a normális öregedés során is csökken a mérete, ennek következtében romlik a memória, a tanulási képesség és a térbeli navigáció. MRI vizsgálatok szerint a hippokampusz és a parahippokampális gyrus atrófiás rátája 2-3%/évtized, ami 70 éves kor felett 1%/év-re nő. Mindazonáltal, a közelmúlt kutatásai kimutatták, hogy a hippokampusz azon kevés agyterületek közé tartozik, amelyekben az egész élet során képződhetnek új neuronok.

Tovább


Gyermekpszichiátria -- videóinterjú

A Magyar Pszichiátriai Társaság IX. Nemzeti Kongresszusa alkalmából Balázs Judit professzort a gyermek és ifjúságpszichiátriáról kérdeztük.

Tovább


A betegeknek nyújtott segítség nagyon komplex

A molekulától a lélekig – fejlődés a pszichiátriában címmel, a Magyar Pszichiátriai Társaság által megrendezett IX. Nemzeti Kongresszuson Purebl Györgyöt, a társaság elnökét a rendezvényről kérdeztük.

Tovább


Nagyobb jelentőséget az epilepszia kutatásának!