Idegtudományok

Szöveg nagyítása:

-
+

A Harvard Egyetem és a pszichiátriai betegségek kutatására létrehozott Stanley Center (Broad Institute) kutatói jelentős előrelépést értek el a humán agyi organoidok létrehozása területén. Az agyi organoidok olyan szövetkultúrák, amelyekkel modellezhető egy-egy beteg agya a saját sejtjeiből létrehozott 3D-s „mini-szervecske” révén. A kutatást vezető Paola Arlotta és munkatársai Nature-ben megjelent eredményei azért jelentősek, mert először sikerült létrehozniuk reprodukálható, a humán cortex-szel konzekvensen megegyező sejttípusokat ugyanolyan struktúrában tartalmazó mini-agyakat. Az eredmény nyomán meg fog újulni a neuropszichiátriai betegségek és az idegrendszerre ható szerek kutatásának módszertana. A kutatást eddig nehezítette, hogy a neurológiai és pszichiátriai betegségek genetikája komplex, a genom jelentős része hozzájárul a normál agyi fejlődéshez és a betegségek létrejöttéhez egyaránt, továbbá mivel az emberi agy nagyban eltér más élőlények agyától, a neurológiai és pszichiátriai betegségek és az idegrendszerre ható szerek kutatása állatmodellekben meglehetősen korlátozott. Az organoidokkal megnyílik az út az emberi agy direkt kutatása előtt. Bár különbözőképpen használhatjuk az agyunkat, minden ember ugyanazokkal az idegsejttípusokkal és ezek között alapjában ugyanolyan kapcsolatokkal rendelkezik; ez a konzisztencia alapvetően fontos, és a méhen belüli élet során igen ritka kivételektől eltekintve minden embrióban kialakul. Az idegkutatók már egy ideje próbálkoznak agy-organoidok létrehozásával, azonban eddig mindegyik mini-szerv különbözőre sikeredett (különböző sejttípusok előre nem megjósolható speciális keverékei jöttek létre), ami lehetetlenné tette a normál agyfejlődés és a gyógyszerek hatásának vizsgálatát. Most Yoshiki Sasai őssejtbiológus eredményeire alapozva Arlotta és munkatársai sikerrel jártak: olyan agy-organoidokat hoztak létre, amelyek 6 hónapnyi laboratóriumi növekedés után is virtuálisan megkülönböztethetetlenek egymástól, és a humán cortex számos sejttípusát tartalmazzák (13 féle sejttípust). Az organoid-fejlesztés során a kutatók többféle őssejtvonallal dolgoztak, ami biztosította a különböző genetikai hátteret; kiindulásképpen indukált pluripotens őssejteket használtak, nőkből és férfiakból származókat egyaránt. Az organoidok 6 hónap alatt 3 mm átmérőjű szövetté fejlődtek a bioreaktorban, sejtösszetételüket a különböző stádiumokban (havonta) RNS-szekvenálással ellenőrizték. Az RNS-szekvenálás génexpressziós eredményei alapján megállapították, hogy milyen sejttípusok jöttek létre, és a különböző fejlettségi stádiumú organoidok sejttípusait összehasonlították a fejlődő embrionális cerebrális cortex sejttípusaival. Mint kiderült: a kiinduló sejtvonalak különböző genetikai háttere ellenére az organoidok 95%-ában ugyanolyan ütemben ugyanolyan sejttípusok jöttek létre (az egyes organoidok variabilitása hasonló volt, mint ami az egyes embrionális agyak között megfigyelhető). Az idegtudósok hangsúlyozzák: egy komplex központi idegrendszeri régió óriási sejtes diverzitását sikerült in vitro létrehozniuk reprodukálható és az embrionális fejlődéssel egybevethető eredménnyel, ami óriási lehetőséget jelent az emberi agy fejlődésének és betegségeinek kísérletesen máshogy nem megközelíthető vizsgálatára. A kutatók a továbbiakban CRISPR/Cas9 génszerkesztő technikával átalakított, autizmus-specifikus agy-organoidokat hoznak létre, és a mutált sejtekből létrehozott mini-szervecskéket hasonlítják össze a normál organoidokkal, ami lehetővé teszi a lényeges különbségek, az érintett sejttípusok és molekuláris útvonalak azonosítását. Eredeti közlemény: Velasco S, Kedaigle AJ, Simmons SK, Nash A, Rocha M, Quadrato G, Paulsen B, Nguyen L, Adiconis X, Regev A, Levin JZ, Arlotta P. (2019). Individual brain organoids reproducibly form cell diversity of the human cerebral cortex. Nature. 2019 Jun 5. Szemlézte: dr. Kazai Anita 2019.június

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Tények és értelmezések az agykutatás terén

A „neurománia” gondját lassan mind többen érzik a humán tudományok terén.

Idegtudományok

Mi történik az agyunkban, amikor meghalunk?

Először rögzítették EEG-vel egy haldokló ember agyhullámait. Az agy az átmenet során és 30 másodpercig a halál után is aktív és koordinált maradt. Az átmenet során az álmodásra, a memória-előhívásra és a meditálásra jellemző EEG-hullámok jelentek meg.

Idegtudományok

Mi eredményesebb, a tánc vagy a fitnessz?

A humán hippokampuszt nemcsak a patológiás öregedés folyamatai érintik, de a normális öregedés során is csökken a mérete, ennek következtében romlik a memória, a tanulási képesség és a térbeli navigáció. MRI vizsgálatok szerint a hippokampusz és a parahippokampális gyrus atrófiás rátája 2-3%/évtized, ami 70 éves kor felett 1%/év-re nő. Mindazonáltal, a közelmúlt kutatásai kimutatták, hogy a hippokampusz azon kevés agyterületek közé tartozik, amelyekben az egész élet során képződhetnek új neuronok.

Idegtudományok

A Homo sapiens és a pszichoaktív növények közötti kapcsolat

A pszichoaktív növények fogyasztásának az emberré válásban, az emberi kultúra kialakulásában játszott alapvető szerepét mutatják be az Akadémiai Kiadó gondozásában kiadott angol nyelvű folyóirat, a Journal of Psychedelic Studies 2019 végén megjelent különszámának tanulmányai.

COVID-19

Coronavirusok és CNS-betegségek

A respiratorikus vírusok közül jónéhány neuroinvazív képességgel is bír, és a központi idegrendszerben (CNS) szaporodva a direkt sejtkárosító hatás mellett az arra fogékonyakban autoimmun folyamatokat indíthat be. Mivel jelenleg a neurológiai betegségek nagy része ismeretlen etiológiájú, érdemes megfontolni az opportunisztikus respiratorikus kórokozók szerepét ezek kialakulásában, exacerbációjában.