Idegtudományok

Egyfajta hormon segíti a stroke-osok felépülését

2011. AUGUSZTUS 15.

Szöveg nagyítása:

-
+


Egy, a növekedési hormonhoz hasonló anyag késői fázisban segíti a szélütésesek felépülését – fedezték fel a Göteborgi Egyetem munkatársai. A Clinical Endocrinology and Metabolism oldalain megjelent tanulmány fókuszában az inzulinszerű növekedési faktor I volt (IGF-I). A hormont vérből lehet kimutatni, és serkenti a növekedést, illetve a csontok épülését. Az IGF-I szintje általában magasabb olyan betegekben, akik rendszeresen végeznek intenzív testmozgást. David Åberg és munkatársai kimutatták, hogy a hormon javítja a stroke-on átesettek felépülését – három hónappal a stroke-ot követően. Ráadásul a hormon szintje testmozgás segítségével még növelhető is. Ugyanakkor a hormon szintjét más faktorok, például egyéb hormonok, étkezés, örökletes tényezők is befolyásolják. A tanulmány 407 betegre terjedt ki. A 18-70 éves stroke-on átesettek utánkövetése még két évig tartott. Mindnél mérték a vér IGF-I szintjét, és megállapították, hogy a magas hormonszinttel rendelkezők jobb javulási készséget mutattak a szélütést követő 3-24. hónapban. Korábbi kutatások már bizonyították az IGF-I előnyös hatását a korai fázisban. A munka mindenképpen kiemeli a testmozgás fontosságát a felépülési szakaszban, hozzátéve, hogy sajnálatos módon a betegpopuláció mozgási aktivitását illetően a tudósoknak nem volt információja. Egy jövőbeni vizsgálat ezen információval kiegészítve további értékes részleteket tárhat fel. Forrás: Medipress Kapcsolódó anyagok: „Robot” növekedési faktor fehérjét állítottak elő

Memóriazavar jelezheti az agyvérzés veszélyét

Stroke-központok létesítése és a halálozás

A stroke új kezelése

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Idegtudományok

A drogok hatása az agyra

A kábítószerélvezet valószínűleg a „gondolkodás nélküli cselekvés” veleszületett hajlamához köthető. Legalábbis ezt mutatták ki a kutatók mesterséges stimulánst használó testvérek vizsgálata alapján.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Idegtudományok

A szerotonin nem csak neurotranszmitter

A szerotonin nemcsak ingerületátvivőként működik, hanem a génexpresszió szabályozásában is részt vesz. E felfedezés következtében jobban megérthetjük a normál agyfejlődést, a pszichiátriai és neurodegeneratív betegségeket, és új terápiás módszereket fejleszthetünk ki.

Idegtudományok

Kortikoszteroidkezelés neuritis vestibularisban

A vizsgálat eredménye szerint kevés bizonyíték szól a szteroidok használata mellett akut neuritis vestibularis esetén. A meglévő bizonyítékok alapján a klinikailag fontos kimenetelek és az objektív vestibularis funkciós kimenetelek között nincs szoros kapcsolat: a DHI-skálán mért rokkantságban egy hónap múlva nem volt szignifikáns különbség a placebo és a szteroid között, a kalorikus tesztek ugyanakkor jobb vestibularis funkciót mutattak ugyanebben az időpontban a szteroiddal kezelt betegek körében. Megjegyzendő, hogy a kalorikus teszt a lateralis (horizontális) félkörös ívjárat, így az ezt beidegző nervus vestibularis superior működéséről ad információkat, a neuritis vestibularisban ugyanakkor a nervus vestibularis inferior is érintett lehet, noha ennek izolált érintettsége csupán az esetek 2,3%-ában igazolható.

Idegtudományok

A depresszió szerotoninelméletét nem támasztják alá bizonyítékok

A Molecular Psyhiatry folyóiratban megjelent közlemény szerzői ezért átfogó áttekintésben (umbrella review) néztek utána valamennyi fellelhető bizonyítéknak, és értékelték az általuk felhasznált szisztematikus áttekintések és metaanalízisek minőségét is (az átfogó áttekintések a kutatási kérdés szempontjából releváns, meglévő szisztematikus áttekintéseket és metaanalíziseket vizsgálják, és a rendelkezésre álló bizonyítékok szintézisének egyik legmagasabb szintjét képviselik). A téma teljes körű lefedése érdekében egy nagy esetszámú genetikai vizsgálatot is bevontak az értékelésbe.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

PharmaPraxis

Modern kötszerek tudatos választása és alkalmazása a gyógyszertárban

LÉGRÁDI Péter

A megfelelő kötszer kiválasztásának alapja és fő célja, hogy az gyors és optimális sebgyógyulást eredményezzen, csökkentse a fájdalmat, kontrollálja a seb bakteriális állapotát, védjen az infekció ellen, abszorbeálja a sebváladékot, a lehető legkevésbé zavarja a beteget és javítsa az életminőséget. Az alábbi cikkben a modern sebtisztítás, -fertőtlenítés és -kötözés metódusát és eszközeit ismertetjük.

Klinikum

A hyperuricaemia diétás vonatkozásai

MEZEI Zsuzsanna

A húgysav keletkezésének vannak endogen (purinszintézis, sejtpusztulás) és exogen (táplálkozás) forrásai. A kezelésnek tehát ennek megfelelően kell, hogy legyen nem csak endogen, hanem exogen útja is, ami magát a táplálkozást (és a helyes életvitelt is) foglalja magába.

Idegtudományok

A stroke új kezelése

Kutatók egy új terápiás eljárást ismertettek, mellyel csökkenthetőek az agyi infartus okozta károsodások, az elhalt idegek újra növekedhetnek, a kiesett működések helyreállhatnak. Ráadásul az eddigiekkel szemben „a terápia hosszú idővel a stroke után is hatékony” - állítja Gwendolyn Kartje, a cikk első szerzője.

Egészségpolitika

Már a csecsemőknél is diagnosztizálható a lelki zavar

Szülés körüli depresszió, az újszülött alvási, étkezési, figyelem zavara, a sok sírás, megannyi jelzés, amivel foglalkozni kell. A korábbi teóriákkal szemben nemcsak két éves kor után, hanem már egészen korai időszakban is figyelni kell és diagnózis is felállítható a kisbaba lelki problémájáról. A témában először rendeztek a napokban nemzetközi konferenciát Magyarországon, ahol több mint 240 előadást tartottak az érintett területek neves szakemberei.