hirdetés

TARTALOM

 VISSZA

 


DSM-V – kudarcra ítélt vállalkozás?


DSM-V – kudarcra ítélt vállalkozás?
Harangozó Judit
| |
 

A mentális problémák inkább spektrumszerűen rendeződnek, nem mutatnak éles határokat, és a „beteggé válás” sokszor a környezeti hatás, életviteli problémák és társadalmi döntések következménye.

A DSM heroikus vállalkozás, mely pontos kritériumokhoz köti a diagnózisokat, annak érdekében, hogy a diagnosztika használhatóbb legyen. Egy beteg esetében több tünetegyüttes is leírható, több tengely is megjeleníthető (pl. a funkcionalitás, a személyiségzavar, a testi betegség, a környezeti tényező stb). Nagy előnye, hogy fejlődőképes, hiszen folyamatosan fejlesztik, és ehhez széleskörű szakmai viták és kutatások is hozzá vannak rendelve.

A diagnózisokban gyakran megjelenik a beteg (saját megítélése alapján is mérhető) károsodása, valamint a tünetek időtartama mint kritérium, amely fontos lépés afelé, hogy csak a tünetek alapján a diagnózist ne „húzzuk rá” egy esetre. Hozzájárult néhány kórkép „felfedezéséhez” és leírásához, pl. ilyen a pánikbetegség, a borderline-személyiségzavar, sőt, a PTSD is, ahol segített a jobb kezelési protokollok kidolgozásában.

A DSM medikális megközelítéssel „sterilizálta” az addig „piszkos”, a szakember intuícióit és hipotéziseit egyaránt magába foglaló diagnózisokat, amelyek olyan tág alkotói szabadságot biztosítottak, mintha csak egy receptben az lenne írva: „tegyen bele fűszert, megérzés szerint!”.

A hagyományos diagnosztika teret adott a beteg és a szakember szubjektív elképzeléseinek és a holisztikus szemléletmódnak is, ugyanakkor remek alapot jelentett a tudományosan megalapozatlan (vagy: még megalapozatlanabb) ítéleteknek is.

Sajnos a DSM-rendszerben megvalósult „letisztítás” sok területen nem vitt közelebb a validitáshoz, és olyan medikalizáló utakat indított be, engedett meg a szakmai gyakorlatban, amely a pszichiátriát sok szempontból zsákutcába vitte. Mondhatjuk, hogy a „sterilizálás” sok tekintetben dehumanizálta gyakorlatunkat.

A DSM-rendszer kritikájának hatalmas szakirodalma van (1, 2). Valószínűleg kimondható, hogy részben kudarcra ítélt vállalkozás volt a DSM-rendszer részéről a kontextusokból és tapasztalati hagyományokból kiemelt, kritériumokhoz kötődő diagnózisok kialakítása. Ennek egyik okát nem abban látom, hogy olyannyira különböznek a „testi és a lelki” betegségek - a testi betegségek is erőteljes összefüggést mutatnak a környezeti tényezőkkel és a környezeti interakciók (a kontextuális tényezők) tudatos felismerése és kezelése a XXI. századi medicina nagy feladata. Erre a LAM-ban Kapócs Gábor írása hívta fel legutóbb a figyelmet (3).

Az egyik probléma a diagnózisok validitása. A mentális zavarok az esetek legnagyobb részében nem követik a „betegségek” kritériumait. A mentális problémákat ma már nem is hívjuk szívesen „betegségeknek”, inkább „zavaroknak”. Ezek inkább spektrumszerűen rendeződnek, nem mutatnak éles határokat, és a „beteggé válás” sokszor a környezeti hatások, életviteli problémák és társadalmi döntések eredménye (beleértve az intézményes kontroll-funkciókat is). Ugyanolyan adottságok, sérülékenység mellett egészen más életet él és kórlefolyást mutat egy jó családdal, befogadó közösséggel, jó szakemberekkel körülvett mentális zavarral élő ember, mint az a társa, aki mindezekben hiányt szenved. A két „betegút” annyira eltérő módon végződik, mintha két különböző „betegségről” lenne szó.

Emellett a kategorizálás valóban nem eléggé alkalmas a mentális problémával élő ember alapos megértésére és leírására. (The patients’ story is lost” – Shimel, 1976.). Sok javaslat hangzott el azzal kapcsolatban is, hogy a betegek személyes problémáit és azok változásait jobban megérthetjük egy dimenzionális (tehát nem kategorizáló) megközelítés segítségével (pl. pszichoticizmus, hangulatzavar tengely stb. ), amely sok szempontból inkább a pszichológiai megértéshez hasonlít. Ez látszólag idegen a medicina szemléletétől, de valójában az orvoslás más területein is meghatározunk kezelésre szoruló állapotokat, ahol nem mindig tisztázható pontosan az ok, a pathogenesis pl. láz, sokkos állapot, kóma. Ezeket az állapotokat is „fokozatokkal” mérjük.

G. Kenneth Bradford és John Kennedy legutóbbi közleményében (6) egyetértek a szerzőkkel abban, hogy a medikalizációt segítő diagnosztika – ahol a mentális zavarok „hétről-hétre” újabbakkal bővülnek, majd ezekre gyógyszereket is lehet kifejleszteni –, a rövid interjúk alapján meghatározott kritériumokra épülő diagnózisok és a hozzájuk rendelt biológiai terápiák, ma sem tudományosan, sem morálisan nem megalapozottak.

Helyettük mind a diagnosztikában mind a terápiákban „emberközpontú”, humanisztikus fordulatra van szükség, amelyben a compliance helyett a „konkordancia” (concordance), a remisszió mellett pedig a felépülés, a méltányosság és partnerség megvalósítása a cél (4, 5), és amely a közösségi alapú, pszichoszociális intervenciók számára nyitja ki az utat (tehát a kontextuális tényezőket tudatosan kezeli és meg is célozza a gyógyítás során). Egyaránt szükséges a pontos tünettani leírás és a szakember és beteg közti egyedi kapcsolat, interakciók, értelmezések és közös döntések beemelése a szakmai megközelítéseinkbe.

A diagnózisok „kezelése” helyett a páciens személyes szenvedésében ludas, általa megváltoztatni kívánt tünetek megoldását kell a szakembernek segítenie, méghozzá a beteggel megtárgyalt és megállapodott megoldásokkal, a pszichoszociális segítségnyújtást sosem nélkülözve (7).

Azért a kérdőjelekkel használandó pszichiátriai diagnosztikának van valami jó oldala: a klinikusnak meg kell őriznie a betegről, betegségről való elmélyült gondolkodás és a beteggel való személyközpontú értékekre alapozott kommunikáció képességét; nem elég a kritériumok kipipálása. A pszichiátriai gyakorlat sürgetően szükséges megújulása ezekből a „képességekből” indulhat el.

dr. Harangozó Judit

Források:

1. Kéri Sz.: A pszichiátriai betegség fogalma és értelmezése az újabb idegtudományi kutatások tükrében. Magyar Tudomány, 2009. aug. 899-899

2. Harangozó J.: A pszichiátria missziója a XXI. században. Magyar Tudomány, 2009. aug. 906-914

3. Kapócs G.: Egészség, egyenlőtlenség, politika LAM - 2010;20(06-07) p 358-359

4. Horne, R., Weinman, J., Barber, N. et al.: Concordance, adherence and compliance in medicine taking. Report for the National Co-ordinating Centre for NHS Service Delivery and Organisation R & D (NCCSDO), December 2005, 306 o.

5. Rogers, E., Anthony, W., & Farkas, M. (2005). Recovery and evidence based practices. In C. Stout & R. Hayes (Eds.), The handbook of evidence based practice in behavioral healthcare: Methods, Models, and Tools for Mental Health Professionals. New Jersey: John Wiley and Sons, Inc. pp.,199-219.

6. Fundamental Flaws of the DSM: Re-Envisioning Diagnosis - JHP vol. 50 no. 3 335-350

7. NICE irányelvek


Kapcsolódó anyagok:

Kereszttűzben a DSM

DSM-V - mit várhatunk?

Antidepresszánsok hatékonysága - szubjektív szempont




Kapcsolódó anyagok

Twitter használatába a gyógyszerészi oktatás

Dénes Tamás: El kell döntenünk, mennyire fontos a magyar társadalomnak az egészségügy

Hozzászólások:

Nincs hozzászólás ehhez a cikkhez.

A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.


Extra tartalom:

 
ROVAT TOVÁBBI CIKKEI

In memoriam Dr. Hegedűs Katalin

Hatalmas veszteség érte a magyar neurológus és neuropathologus társadalmat. Életének 72. évében meghalt Dr. Hegedűs Katalin Professzornő, a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikájának nyugalmazott egyetemi tanára, a hazai neurológia és neuropathologia kimagasló szaktekintélye.

Tovább


Az orvosi kender

"Az endokannabinoid rendszer befolyásolása terápiás hatású lehet szinte valamennyi emberi betegségben" írta Pacher Pál és Kúnos György egy nemrég megjelent áttekintő közleményében. Egy civil szervezet 2016 júniusában megrendezte az első magyar gyógyászati kannabisz konferenciát.

Tovább


A γ-interferon idegi összeköttetésben és szociális viselkedésben betöltött meglepő szerepe

Rágcsálók agyából nyert transzkriptomok és T-sejtek citokinre adott válaszából származó sejtes transzkriptomok közti összefüggések arra engednek következtetni, hogy szoros kapcsolat van a szociális viselkedés és a γ-intereron (IFN-γ) által kiváltott válasz közt.

Tovább


Próbavizsgálat az ayahuasca terápiás használhatóságáról depresszióban

Napjainkban a depresszió alternatív kezelésének kutatása okán az ayahuasca a figyelem fókuszába került. Ezt a pszichedelikus italt évszázadokon keresztül dél-amerikai sámánok használták gyógyító ceremóniáikhoz. Brazil kutatók az elmúlt hónapban publikálták az első klinikai tesztek eredményeit a dél-amerikai ayahuasca főzet lehetséges terápiás hasznáról.

Tovább


DSM-V – kudarcra ítélt vállalkozás?