Hírvilág

Kihalás fenyegeti az északi patkánykengurut

2018. DECEMBER 06.

Szöveg nagyítása:

-
+

Kihalás fenyegeti Ausztrália egyik apró erszényesét, (Bettongia tropica), amelynek mára mindössze két populációja maradt a vadonban - figyelmeztetnek a Természetvédelmi Világalap (WWF) ausztráliai részlegének munkatársai. Az északi patkánykenguruk az északkelet-ausztráliai Queensland államban honosak, ám egyedszámuk drasztikusan fogyatkozik az európai gyarmatosítás óta. Az 1980-as években készített tanulmányok négy területet jelöltek meg az állatok természetes élőhelyeként. Az öt éven át készített populációs tanulmány szerzői csaknem 100 ezer hektárnyi trópusi esőerdőben helyeztek ki kameracsapdákat és érzékelőket, hogy felmérjék a faj elterjedési területét. A WWF által csütörtökön közzétett eredmények szerint a korábbi négyből ma már csak két területen élnek északi patkánykenguruk, ami azt jelenti, hogy a populációk száma kettőre, az állatok elterjedési területe pedig a korábbi 500 négyzetkilométerről 145 négyzetkilométerre csökkent az elmúlt három évtizedben. A szakemberek becslései szerint legfeljebb 2500 példány élhet még vadon és az állatok mindössze egyetlen populációja mondható stabilnak. A fajpusztulásban egyebek között az éghajlat változása, a mezőgazdasági művelés, a ragadozók jelenléte, a természetes élőhelyük eltűnése és az erdőtüzek gyakorisága is szerepet játszik. A WWF munkatársai és a James Cook Egyetem kutatói felszólították az ausztrál szövetségi kormányt, hogy változtassa meg az északi patkánykenguru természetvédelmi besorolását veszélyeztetettről súlyosan veszélyeztetettre, valamint mérlegelje a lehetőségét néhány "biztonsági tartalékot" jelentő populáció létrehozásának. A szakemberek a még létező populációk fokozottabb védelmét és élőhelyeik helyreállítását is sürgetik. Caitlin Weatherstone, a projektben részt vevő egyik ökológus szerint a faj esetleges kipusztulása jelentős kihatással lehet a környezetre is. A kutatók megállapították ugyanis, hogy az északi patkánykenguru a térség egyik legfőbb szarvasgomba-fogyasztója és meghatározó szerepet játszik a gombaspórák széthordásában, ami azt jelenti, hogy eltűnése hatással lenne a térség gombáinak sokféleségére. Forrás: MTI MTI, 2018. december 6., csütörtök 11:18

HOZZÁSZÓLÁSOK

0 hozzászólás

A rovat további cikkei

Hírvilág

Mennyit ér a vesém?

A miért illegális a szervkereskedelem? című interjúban Bognár Gergely bioetikus felvázolja e kérdéskör jelenségeit.

Hírvilág

Bilasztin, nem szedáló antihisztamin használata krónikus urtikária esetén, már gyermekkorban is

Az allergiás betegségek, allergiás nátha, urtikária első vonalbeli kezelésére nem szedáló, második generációs antihisztaminok javasoltak. Az egyik legújabb második generációs antihisztamin a bilasztin, amellyel nemcsak felnőtt-, hanem gyermekvizsgálatok is történtek.

Hírvilág

Valóban „egészségesebb” a patikai só? - Tények, tévhitek és ellentmondások a nátrium-kloriddal kapcsolatban

TAKÁCS Gábor, FITTLER András, BOTZ Lajos

Több mint egy éve indították útjára az interneten és különböző fórumokon azt a figyelmeztető hírt, hogy az étkezésre szánt konyhasó kálium-kloriddal kevert, dúsított, sőt akár 100%-ban csak azt tartalmazza. A hírközlő(k) és/vagy annak terjesztői még azt is kihangsúlyozták, összeesküvés elméletekhez illően, hogy ennek következtében a magyar lakosság tudtán és akaratán kívül nátriumszegény diétára van „fogva”. Még azt is megkockáztatták, hogy szerintük egy gyalázatos biológiai népirtásról van szó, hiszen csökken az „egészséges NaCl” bevitel és nő a szervezet számára igen „ártalmas KCl” fogyasztása. Ezáltal -írták embertársaik megsegítésére- számtalan betegségnek lehetünk áldozatai, sőt a krónikus bajainkból éppen ezért nem tudunk meggyógyulni (nemzőképtelenség, allergia, vesebetegség, magas vérnyomás).

Hírvilág

Hasnyálmirigyrák - az alattomos gyilkos Meghalt Patrick Swayze

Orvosai tavaly diagnosztizálták Patrick Swayze betegségét. A kezeléseknek köszönhetően talpra állt, és hónapokig forgatta a "The Beast" c. új televíziós sorozatot. Önéletrajzi könyvet készült írni közösen feleségével.

Hírvilág

Hatástalan a glükózamin az ízületi gyulladással összefüggő derékfájás ellen

A népszerű glükozamin kiegészítő egy új tanulmány szerint kevés vagy semmilyen enyhülést sem nyújt osteoartritis okozta krónikus derékfájásra.

Kapcsolódó anyagok

Hírvilág

Operatív törzs: nyilvánosak a hétfőtől érvényes védelmi intézkedések

Megjelent a Magyar Közlönyben a hétfőtől hatályos - Budapest kivételével az egész országra érvényes - védelmi intézkedéseket tartalmazó kormányrendelet - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szombati online sajtótájékoztatón.

Gondolat

A Lényeg elérése

Herbert Aniko aka Haniko júniusi, a Rugógyár Galériában megrendezett pop up tárlata, a Hirundo arra a súlyos problémára hívta fel a figyelmet, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság okozta élőhely-átalakítások, a klímaváltozás és a fészkek állandó leverése miatt eltűnhetnek a fecskék Magyarországról. Haniko fecskelánnyá szellemülve, öt nagyméretű képben és egy kilenc kisebb alkotásból álló ún. kísérő sorozatban, vegyes technikával dolgozta fel ezt a fontos témát.

Hírvilág

Kihalt delfinfajt azonosítottak

Mintegy 25 millió éve élt új delfinfajt azonosítottak amerikai tudósok, a kihalt állat a szakemberek szerint a dél-ázsiai folyami delfin rokona lehetett.

Hírvilág

A terhesség alatt szedett antidepresszánsok növelik a születési rendellenességek kockázatát

A terhesség és a depresszió elismert szakértője már korábban kapcsolatot talált az antidepresszánsok szedése és a vetélés, valamint az alacsony súllyal, esetleg autizmussal született gyerekek között. Új tanulmánya az elsők között van, amely a születési rendellenességek magasabb előfordulási arányára hívja fel a figyelmet a depresszió miatt gyógyszerekkel kezelt nőknél.

Hírvilág

A kétéltűeket világszerte tizedelő betegség oka az emberiség

A globalizáció az elsődleges oka a Batrachochytrium dendrobatidis nevű rajzóspórás gomba által okozott betegség terjedésének.